Írások, Fanfictionok:

Ide még eddig semmi sem került, ezért elérkezettnek láttam az időt arra, hogy ide is  írjak valamit. Megírtam életem legelső fanfictionját, amit itt be is mutatok. Mivel ezelőtt ilyet még sosem csináltam, ezért lett olyan amilyen.

Persze angol nyelvű írásokat is le fogok fordítani, de az sokkal több időt vesz igénybe mint gondoltam, ezért nem lesz belőlük olyan sok.

 

Jó olvasgatást! :)

 

 

 Gebo - A fehér farkas barna szemekkel

 

 

 

    Gebo büszke volt arra hogy a Raigho falka tagja. Hűségesen követte nagybátyját Fehut, hóban, fagyban egyaránt. Mikor szomorúan elhagyták az Othala falkát, Gebóban egyre jobban eluralkodott egy érzés.

Régóta vágyott már egy helyre, egy állandóságra ahol semmi sem változik. Nagyon boldog volt hát mikor Othaláéknál végre megtalálta ezt! Onnan viszont hamar el kellett menniük... Miközben ez járt a fejében hamar azon kapta magát hogy vissza akar menni.

Hirtelen megállt, lehajtotta fejét, tudta valahol mélyen hogy ennek senki sem fog örülni. Ekkor egy árnyék vetült rá: Raigho.

-Mi a baj Gebo? Miért álltál meg? Megsérültél?

Az alfa aggodalmas kérdéseire Gebo halkan, félve válaszolt:

-Nem, velem minden rendben van. Meggondoltam magam... Vissza szeretnék menni...

Gebo számított rá hogy Raigho rá rivall, hogy elűzi, de ami a valóságban történt az minden elképzelésénél is rosszabb volt.

-Ó, hát ez a baj... Akkor INDULJ!!!- Raigho nagyon dühösnek látszott, de a legrosszabb csak most jött...

- Ne légy vele ilyen durva Raigho! Gebo... de hiszen ezt már megbeszéltük! - Fehu döbbenten állt, a kérdés az arcára volt írva.

Gebo bármit megtett volna, csak ne lássa ezt az arcot.

- Viszlát- köszönt el, majd elfordult, visszamenve azon az úton amelyről az előbb jött.

Nem mert visszanézni, de szeme sarkából még látta a falka többi tagját: a szomorúan utánanéző Ikit, Jerát és Isát, Raighot... őmellette pedig Fehut.

Ahogyan szaladt, apró hófellegeket hagyott maga után, miközben erre gondolt: Miért érzem magam a lelkem mélyén ennyire boldognak? Talán mégis jól döntöttem? Talán itt az ideje letelepedni, családot alapítani? Egy helyen amit hívhatnék...

Bárcsak a nagybátyám is velem jött volna...

Ekkor viszont egy másik gondolata szakította félbe az előzőt: elhagyta a falkáját! Ez felér egy árulással!

Ahogy egyre jobban közelített a jól ismert erdőbe, izgalom költözött a szívébe. Hogy fognak örülni neki a többiek! Már alig várta hogy láthassa Othalát.

Berohant a fák közé, mikor egy gonosz erős szag csapta meg az orrát: vér.

A rémület jeges agyarakként bénította meg Gebót. A falka területén mindenki feküdt... Elnyúlt testükben már nem volt élet.

Valaki még élt: Othala. Ő is több sebből vérzett, sárga szemében könnyekkel teli bocsánatkérés csillogott.

- Sajnálom  Gebo...

Valami hangos dörrent. Olyan volt mint mikor villám csap bele egy öreg, száraz fába. Ezután Othala holtan feküdt, a többiekkel eggyütt.

- NEEEEEEEEEEEE!!!!-sírt fel Gebo, mozdulni sem tudott a félelemtől.

Ekkor látta csak meg a gyilkosokat: három szörnyet.

Úgy néztek ki mint egy szarvas, de két fejük volt. Testükből egy kígyó állt ki, ez adhatta ki a villámló hangot.

Újabb szörnyú villanások és Gebo tudta, menekülnie kell.

 

Futott, amilyen gyorsan csak bírt, de ekkor szörnyű fájdalom hasított a vállába. A kígyó megmarta őt!

De nem állt meg. Nem tudta eldönteni, a szörnyek üldözik-e vagy sem.

Arra sem figyelt hogy merre tart. Ha behunyta a szemét, csak a halott társait látta maga előtt.

Mind meghaltak...

A szörnyek megölték őket!

Nem bírt szabadulni a gondolattól. Könnyei eggyé váltak a levegővel, ahogyan felugrott egy sziklára.

Már csak egyetlen egy dolgot szerett volna: minnél hamarabb újra Fehuval lenni.

Nem érezte az időt, nem mert megállni, sokáig szaladt a Zarándok klán nyomait követve.

Alkonyodott már, mikor újra ismerős szagokat érzett. Átvágott a sziklákon, és ekkor meglátta régi falkatársait: a mindig vidám Ikit, a csendes Isát, a néha kicsit zsémbes Jerát, Raighót a szigorú vezetőt... és Fehut aki talán a legfontosabb a számára.

Mikor már érezte a közelségüket, leült, gyorsan szedte a levegőt. Sebe nem volt jól: a vér végigfolyt a mellső lábán, elérve a mancsát, végül a földet.

Nem bírt megszólalni, nem is akart.

Fehu és Isa odaszaladt hozzá.Isa kedvesen nyalogatta az orrát, Fehu nyelvével megtisztította a sebét a vértől.

Végül anélkül hogy bármit is mondott volna,szorosan magához ölelte Gebót. Talán most találtam meg a falkámat?-kérdezte magától a fehér farkas.

 

 

 

Remélem tetszett!  Lehet nemsokára írni fogok a többi szereplőről is, ha az időm engedi. :)

 

Oldal: Írások, Fanfictionok
Off-White Rajongói oldal - © 2008 - 2024 - off-whitefanoldal.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat